Az ENSZ közgyűlésének kezdeményezésére 1985 óta minden évben december 5-én ünnepli a világ az Önkéntesség Nemzetközi Napját.

Immár Magyarországon is számos statisztikai adat áll rendelkezésre, mely egyértelműen megmutatja az önkéntesek számának növekedését és az általuk végzett tevékenységek jelentőségét, értékét.  „A 2014. évi felvétel során a 15–74 évesek több mint egyharmada, mintegy 2 millió 557 ezer fő nyilatkozott úgy, hogy a felvételt megelőző 12 hónap során végzett valamiféle önkéntes tevékenységet.  34,3%-os arányuk a 2011. évihez képest 5,9 százalékponttal nőtt.” Az önkéntes munka jellemzői KSH 2016. szeptember

 

De talán a száraz számadatoknál is beszédesebb azoknak a civil szervezeteknek, intézményeknek a visszajelzése, akik önkénteseik segítsége nélkül jóval kevesebb támogatást, szolgáltatást tudnának biztosítani, sőt többek működése is veszélybe kerülne nélkülük. Az Önkéntesség Nemzetközi napján a nevükben is szeretnénk kifejezni köszönetünket, hálánkat mindenkinek, aki önkéntes tevékenységével kíván tenni akár a környezetéért, akár a rászorulókért vagy kulturális és más értékek megőrzéséért. KÖSZÖNJÜK! #IVD2017